Benfica-Barcelona számokban
2006.03.29. 20:13
A gólnélküli döntetlen után is értékelt az El Mundo Deportivo katalán napilap, mely érthetően kritikus volt a játékosokkal szemben, bár talán nem minden esetben eléggé. A Barca ugyanis hiába játszott a maga szintjén közepesen jól, mivel minden helyzetét kihagyta, a dominanciájával semmit nem ért.
A kísérleti védelmet mindenképpen dicséret illeti, mert Oleguer és Motta is felnőtt a feladatához, s az alakzat alapvetően stabilan működött, így nekik kijárt a hármas. Hozzájuk hasonlóan hármas jutott a jól védő Valdésnak, és minden középpályásnak, de ez utóbbival már lehet vitatkozni. Iniesta ugyan remekül játszott, de Van Bommel és Deco sem brillírozott, különös tekintettel a helyzetkihasználásra, melyben a holland volt talán a legrosszabb. A támadósorban Eto'o gyenge játéka inkább érdemelne egyest, mint kettest, de az újságírók inkább senkinek sem adták a legrosszabb jegyet. Ronaldinho viszont talán rászolgált volna a hármasra is, mivel a legtöbb támadást ő szervezte meg. A Benficának hasonló jegyeket adott az újság, s elsősorban Simao esetében megérdemelt a jó osztályzat.
Benfica-FC Barcelona: 0-0 Lisszabon, Luz Stadion 63.000 néző Vezette: Steve Bennett (1) (angol)
Benfica: Moretto (3); Rocha (2), Luisao (3), Anderson (3), Léo (3), Beto (2), Petit (2), Manuel Fernandes (3), Simao (3), Robert (2)(Miccoli, 46' (3)) és Geovanni (2)(Karagounis, 68' (2)). Vezetőedző: Ronald Koeman (2)
Barcelona: Valdés (3); Belletti (2), Oleguer (3), Motta (3), Gio (2), Van Bommel (3), Deco (3)(Gabri, 76'(2)), Iniesta (3), Larsson (2)(Giuly, 76' (2)), Ronaldinho (2) és Eto'o (2). Vezetőedző: Frank Rijkaard (3)
Sárga lapok: Iniesta (57'), Miccoli (72'), Deco (73') és Belletti (87').
Szabálytalanságok: 20-18 Lesek: 3-1 Szögletek: 1-9 Kapura lövések: 13-15 Labdabirtoklás: 40%-60%
|