FC B.Hirek : Nincs több lehetőség!(GóLOK KELLENEK AZ ELőDöNTőHöZ) |
Nincs több lehetőség!(GóLOK KELLENEK AZ ELőDöNTőHöZ)
2006.04.05. 19:33
Újból egy olyan találkozóhoz ért a Barcelona, mely alapjába véve meghatározhatja a klub idényét, tehát mindenféleképpen győznie kell a katalán csapatnak a Benfica ellen, ellenkező esetben ugyanis nagy valószínűséggel búcsút int az európai álmoknak. Az egy héttel korábbi portugáliai 0-0 után most már nem szabad kihagyni a helyzeteket, s ha így lesz, a csapatnak jó esélyei lehetnek a győzelemre, ami a továbbjutást is jelentené a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
A Barcelona utóbbi mérkőzéseken mutatott helyzetkihasználása nem nagyon illethető pozitív jelzőkkel, mivel a Málaga ellen idegenben, a Benfica ellen idegenben, és a Real Madrid ellen otthon összesen egy tizenegyes gólra tellett a gránátvörös-kékek erejéből. Most viszont ennél többre, jóval többre lenne szükség, mert csak egy győzelemmel juthat a négy közé az együttes. Az idei statisztikák egyébiránt a Barcelona javára szólnak, mivel a csapat hazai környezetben mindig szerzett legalább egy gólt, hazai gólátlaga pedig 2.73 találat mérkőzésenként.
Persze ehhez illik hozzátenni, hogy a jelenlegi helyzet korántsem szokásos, egyrészt a támadók rosszabb formája, másrészt a különösen nagy tét miatt. A csapatnak ráadásul nem szabad fejvesztve támadnia majd Moretto kapuját, mert egy esetleges idegenben lőtt gól a Benfica részéről, kettő találattal érne fel. Így nagy hangsúlyt kell fektetni a támadások mellett a kontrák kivédésére is, mert - a tapasztalatok szerint - így bárki gólt tud szerezni a Barca ellen, ráadásul a Benfica jól is műveli ezt a játékot.
A Barcelonánál Frank Rijkaard helyzete továbbra is nehéz a sok sérülés miatt. A legutóbb kidőlt Motta helyett ismét Oleguernek kell középső védőt játszania ma este, s ezért Belletti kezdő lesz a jobb oldalon. Sylvinho ugyan a keretben már ott van, valószínűleg Gio kezd a baloldalon. Hasonló a helyzet a középpályán, mert bár Edmílson meggyógyult, s ott is van a 19 nevezett játékos között, nem valószínű, hogy Rijkaard kezdőnek jelöli. A középpálya összetétele így minden bizonnyal nem változik az elmúlt mérkőzésekhez képest, Iniesta lesz a védekező középpályás, Van Bommel és Deco pedig a csapat mozgatását kell megvalósítsa. Mivel Lionel Messi továbbra sincs a nevezett játékosok között, Henrik Larsson várható a kezdőcsapatba, ugyanakkor nem kizárható Giuly játéka sem, Eto'o és Ronaldinho helye viszont garantált.
A Benficában Ronald Koeman várhatóan kihagyja a kezdőből Robert-et, s kezdő lehet Simao mellett Geovanni és Miccoli is. Nuno Gomes nem utazott el társaival Barcelonába térdsérülése miatt, ezért ő ma sem játszhat a katalánok ellen. Érdekes egyébként a portugálok középpályája, ahol Beto, Fernandes és Petit egy meglehetősen defenzív összetételt alkot, de az nyilvánvaló is, hogy a piros-fehérek ma este annyit sem fognak támadni, mint egy héttel ezelőtt.
A Barcelonának tehát mindenképpen győznie kell a továbbjutásért, 0-0 esetén hosszabbítás következne, míg a többi döntetlen után a Benfica jutna a legjobb négy csapat közé a Bajnokok Ligájában.
FC Barcelona-SL Benfica Barcelona, Camp Nou 20:45 Vezeti: Lubos Michel
Barcelona: Valdés, Belletti, Oleguer, Puyol, Gio, Iniesta, Van Bommel, Deco, Larsson, Ronaldinho és Eto'o.
Benfica: Moretto, R. Rocha, Luisao, Anderson, Leo, Petit, M. Fernandes, Beto, Simao, Miccoli és Geovanni.
|