Nagy rangadók előtt
2006.03.25. 13:01
A Barcelona számára egyfajta tehernek számít a ma esti Málaga elleni bajnoki mérkőzés, mivel a következő másfél héten lényegesen fontosabb meccsek következnek, s elsősorban azokra kellene készülni. Első helyen természetesen a Benfica elleni két Bajnokok Ligája találkozó áll, ahol mindenképpen ki kell harcolnia a továbbjutást a Barcának, de a presztízs és a hagyományok miatt fontos a Real Madrid elleni bajnoki is. Ezek előtt viszont még muszáj lejátszania a Barcelonának a mai meccset Málagában.
Az a tény, hogy a toronymagasan vezető katalánok a biztos kiesőnek tartott utolsó helyezett Málagához látgatnak, nem ígér különleges mérkőzést, de mivel a két együttes merőben más helyzetből várja az estét, akár izgalmak is lehetnek. A Málaga ugyanis most már nem figyelhet arra, ki az ellenfele, mert minden egyes pont egy kis reményt jelentene számukra a bennmaradásért folytatott harcban. A Barcelonánál viszont a bajnoki küzdelmek egyre hátrébb fognak csúszni a belső ranglétrán, mivel a Bajnokok Ligájával ellentétben itt már valószínűsíthető a végső siker. Ehhez még hozzájön, hogy a Málaga ellen talán könnyű sikerben reménykedik a számos hiányzóval érkező gránátvörös-kék csapat, de lebecsülni még a Málagát sem szabad.
A rengeteg hiányzó viszont mindenképpen gondokat okozhat a csapatnak: a támadósorból Ronaldinho és Messi, a középpályáról Xavi és Edmílson, a védelemből Márquez és Puyol hiányzik mindent mérlegre téve, s kérdés, hogy őket miként pótolják majd a társak. Rijkaardnak így érdekes összetételű csapat lesz, olyan, melyet korábban még aligha láthattak a nézők. A védelemben vagy Rodri, vagy Motta lesz Oleguer mellett a tengelyben, de a brazilra van nagyobb esély. A középpályán így Iniesta játszana kényszerből szűrőt, míg előtte Van Bommel és Deco próbálná támogatni a támadásokat. Különösen Deco szerepe lehet fontos, mert Ronaldinho hiányában többet kell majd vállalnia a portugálnak játékszervezésben. A támadóposztokon Rijkaard valószínűleg Eto'ót már nem pihenteti, s a kameruni ott lesz a kezdőben Larsson és Giuly társaságában.
A sok hiányzó miatt foghíjas a kispad is, és Rijkaard itt elsősorban azokra számíthat, akiknek csak nagyon ritkán ad lehetőséget, tehát Ezquerróra, Maxira vagy éppen Gabrira. Kérdés továbbra is, hogy ki lesz a Barca csapatkapitánya Puyol, Ronaldinho és Xavi távollétében, s ez valószínűleg csak a mérkőzés előtt derül ki, de az esélyesek mindenképpen a régi csapattagok. A Málaga elleni idegenbeli közelmúltja egyébként rendkívül érdekes a Barcelonának, mert bár tavaly 4-0-ra győztek itt a katalánok, azt megelőzően a még szenvedő csapat 5-1-es vereséggel távozott Andalúziából.
Málaga CF-FC Barcelona Málaga, La Rosaleda 20:00 Vezeti: Rodriguez Santiago
Málaga: Arnau, Gamez, Navas, Sanz, Nacho - Mano, Bovio, Hidalgo, Duda - Counago, Salva.
Barcelona: Valdés, Belletti, Oleguer, Motta, Sylvinho - Iniesta, Van Bommel, Deco - Giuly, Eto'o és Larsson.
|