Ronaldinho pihen a hétvégén
2006.03.24. 17:28
Ahogyan sejteni is lehetett, Ronaldinho Gaúcho nem került be a kivételesen csak 17 fős keretbe a Málaga elleni bajnoki mérkőzésre, s Frank Rijkaard egy meglehetősen tartalékos csapattal készül a bajnokság utolsó helyezettje ellen.
Ez persze nem azért van, mert a holland lebecsülné az andalúz gárdát, hanem mert sérülések és eltiltások mellett a rotációra is szükség van a Benfica elleni Bajnokok Ligája mérkőzések előtt. Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy a következő héten a Real Madriddal is találkozik a csapat, melyet csak napokkal követ a Benfica elleni visszavágó, tehát roppant nehéz és fontos sorozat előtt áll a Barcelona. Ronaldinhónak így szüksége van a pihenésre, rajta kívül pedig még nem lesz ott a keretben a sérült Xavi, Edmílson, Márquez és Messi, valamint az eltiltott Puyol. Egyáltalán nem biztos Samuel Eto'o játéka sem, aki bár ott van a keretben, Rijkaard talán csak a kispadra ülteti, hogy ő is pihenhessen. A sok hiányzó miatt viszont ott lehet a keretben Rodri, valamint Maxi López is.
Érdekesség, hogy ki lesz a csapatkapitány, mert jelenleg mindhárom kapitány hiányzik a keretből. Puyol eltiltott, Ronaldinho pihen, Xavi sérült, így ideiglenes karszalagosa lesz a csapatnak. Az esélyesek elsősorban azok, akik régebb óta a csapat tagjának mondhatják magukat, így például Valdés, Gabri vagy Motta...
A Málagába utazó 17 fős keret:
Kapusok: Valdés, Jorquera Védők: Oleguer, Rodri, Sylvinho, Gio, Belletti Középpályások: Iniesta, Van Bommel, Gabri, Deco, Motta Támadók: Eto'o, Larsson, Giuly, Ezquerro és Maxi
|